
A
shiatsu keleti masszírozási mód, a szó japán
nyelven
"ujjnyomást" jelent. A
shiatsu az akupresszúra (ujjnyomás) alapjaira
építkezik, a kezelés során az ujjakkal a test meghatározott
pontjaira nyomást gyakorolnak, hogy a fájdalmat, feszültséget,
kifáradást és betegségtüneteket csökkentsék.
A meghatározott, speciális pontok a
meridiánok
mentén találhatók, melyeken keresztül a test energiája (Kí)
áramlik. A Kí önmagában láthatatlan, de ahogyan dolgozik,
az a testen érzékelhető.
A Kí az élet ereje, s mikor
ez megakad, a szervezet beteggé válik.
A
nyugati gyógyászat a testnek azt a részét
kezeli, amely a betegnek éppen fáj, részekre osztja az emberi
testet, és minden megbetegedett vagy működésben zavart testrészt
különálló egésznek tekint.
A
keleti gyógyászat szerint
az emberi
testet egy egésznek teremtették (egészség = egész/ség!),
így lehetetlen ennek egy-egy részét elkülöníteni, és nem venni
tekintetbe, hogy milyen hatása van az egészre. A keleti filozófia
szerint az emberi testet a nagy világmindenség kis részének,
mikrokozmoszának tekintik, mely az 5 elem (Tűz, Föld, Fém,
Víz, Fa), illetve a jin és jang erők (a változás, az "élet"
jellemzői) uralma alatt áll.
A test szervei hat nagy jang (pozitív) és hat nagy jin (negatív)
szervre vannak osztva, melyek mindegyike az öt elem egyikét
képviseli és egy másik kiegészítő szervvel működik együtt.
A betegségek kezelésének ki kell egészítenie a károsult szervet
vagy testrészt.
A meridiánvonal-rendszer mentén történő kezelések
javítják az energia áramlását ezen a rendszeren keresztül,
nem a betegségre koncentrálnak, hanem az egész emberi testre,
mivel minden betegség ugyanabból a forrásból ered - a testen
keresztül áradó energia egyenletlenségeiből.
Ideális esetben a
shiatsu legmegfelelőbb
alkalmazása nem a betegségek gyógyítása, hanem a test egészségének,
vitalitásának, és ellenálló-képességének megszerzése, a belső
szervek erősítése és annak megakadályozása, hogy a energiaáramlás
megrekedjen.